Sziasztok!
Mint látjátok, megcsináltam gyorsan az új megjelenését a blogomnak. Remélem tetszik! Hogy honnan szedtem a képeket? Szerintem, akik Marilyn Manson Fanok azok biztos tudják, szóval úgy gondolom feleslegesen pocsékolom azzal az időmet hogy leírjam!
De, talán a videót felteszem, mert egyszerűen gyönyörű lett az az Isten adta klip.
Szóval, tessék:
Na, és akkor már erről is felesleges többet mondanom hisz annyira adja hogy milyen zseniálisan vonzó videó lett, oké... Abbahagyom, látszik hogy húzna már az.... ágy.
Hmpf... Ma túléltem egyébként a matematikát is (sajnos), örülök annak hogy végre átestem ezen a szörnyű hétfői napon, de pénteken meg már próba felvételi, na ott hagyom a fogam az tuti, így is alig tudtunk készülni rá...
Mindegy, szerdán nem érek rá és ez a fő.
Holnap jelentkezem, mert hallom, valaki van kint az étkezőben, és bárki legyen az (öcsémet leszámítva) ha meglát meg fog ölni de legalább is beszól, amit amúgy kezdek unni.
Nos igen, manapság mindenen felhúzom magam, még egy apró kérésen is, ez nem vetne jó fényt a munkámra, és ott van a ,,NE" szócska, ami annyit tesz, ott még normális vagyok....
Azért ne reménykedjen senki, mert a türelmem, mint a legtöbb embernek (nincs ember akire nem igaz) véges, és ezt sajnos most mindenkinek fel kell dolgoznia.
Na de hagyjuk, három dolog van ami nem idegesít fel egyébként:
-Marilyn Manson
-Alkoholos italok
-Véres filmek, videók, gyilkosságok
Na, de tényleg mondok egy áment és megyek.
További kellemes estét, holnap ismét jelentkezem (ha nem nem baj, ne hívjatok, még véletlenül se nyomozókat a keresésemre, tuti hogy jobb helyen leszek).
Bye!.~
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Depresszió. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Depresszió. Összes bejegyzés megjelenítése
2011. december 12., hétfő
2011. december 3., szombat
Hátrahagyott csatatér és a jövő keserűsége...
Ez a hét egyenesen rémisztő volt.
Annyira nyugodt és kihívásmentes, szinte semmit nem csináltam ma a tanuláson kívül. Bosszantó!
Persze az utolsó 2-3 nap egész jól fog telni, úgy tűnik. A tegnapi nap szokásomhoz híven rengeteget tartózkodtam a DDMT2 Fórumán, egyszerűen nem tudok, és nem is akarok mást tenni.
Néha megfordul a fejemben egy vers első sora, és akkor nem tudok mit tenni, csak írni és írni, a saját versemet, nem másét, az enyémet.
Nincs benne tehetségem, nem érzem a rímeket, de írnom kell, mert másképp megőrülök, vagy rajzolok és abban jelenik meg minden haragom, bánatom.
Mi van a boldogsággal? Semmi... Azt nem rajzolom sohase le, mert azt érzékeltetem társaimmal, de az ártó érzelmeimet a lapok mélyébe fojtom. Nincs helyük az elmémben!
Persze a zene is tökéletes. Pillanatnyi hangulatomtól függ, hogy mit hallgatok, bár mostanában csak Rammstein és Marilyn Manson megy. Néha talán Skrillex.
Hogy miért szeretem a főképp ilyen vad zenéket? Nem tudom, talán a túl kicsi ,,mozgástér".
Igen, ez lehet az oka! Pontosan az... Nem tudom kin vagy min levezetni a feszültségem. És nem tudom mivel kifárasztani magam, egyszerűen túl kicsi helyre vagyok bezárva, ez a test nekem semmi mozgásteret nem ad! És ahol ez a test él, az meg egyszerűen egy börtön!
Néha a sírás kerülget fájdalmamban, nem tudom miért, mostanában rettentően érzékeny vagyok.
Elég ha egy szomorú zenét hallok és már is, végem! Nem... Nem fogom tovább bírni ezt.
Kész.... Én fel fogom adni! Az emberi világ nem az enyém, nem otthon, csak egy rácsokkal határolt börtön.
Csak hogy van itt még valami... Valami ami miatt küzdök, a családom, a rokonaim, a társaim, a világ. Jobbá akarom tenni a környezetem, és ez az ami életben tart, a szebb jövő!
Mondjuk így, a bezártságtól, a munkától és egyéb kínoktól nem lesz könnyű, sőt... Nehezebb, de nem számít hogy mi az ami miatt hátrányossá válig az életcélunk elérése, a tény hogy ez még is csak az életem célja!
Szó mi szó, kisebb koromban tartózkodtam a kapcsolatoktól.
Barátság, szerelem, rivalizálás, fizikai erőszakok.
Semmi nem érdekelt, de most még is.. Keresem a jót, és a földdel egyenlővé teszem a rosszat!
Ha a testem a sátáné,
attól a lelkem még egy jobb Istené marad.
Segítek az embereken, mert szükségük van erre, és megvetem azokat akik értelmetlenül okoznak fájdalmat társaiknak vagy akár állatoknak. Tudom, a gyilkolás nélkül semmi nem maradna olyan amilyen, de egy határ van a szükséges és a kedvtelés, szórakozás között....
Emberiség....
Utálom és szeretem is egyben!
Küzdök értük, és van mikor ellenük.
Hiszek nekik, és néha valami másnak.
Legyőzöm ellenfelük, és néha őket.
Csupa vegyes érzelem, mint a hullámvasút, néha lent és néha fent, de igaz ami igaz, sosincs vége, amíg van pénzed hogy új körre ülj, addig mindig mehetsz, mert a sínek nem fogynak el.
Annyira nyugodt és kihívásmentes, szinte semmit nem csináltam ma a tanuláson kívül. Bosszantó!
Persze az utolsó 2-3 nap egész jól fog telni, úgy tűnik. A tegnapi nap szokásomhoz híven rengeteget tartózkodtam a DDMT2 Fórumán, egyszerűen nem tudok, és nem is akarok mást tenni.
Néha megfordul a fejemben egy vers első sora, és akkor nem tudok mit tenni, csak írni és írni, a saját versemet, nem másét, az enyémet.
Nincs benne tehetségem, nem érzem a rímeket, de írnom kell, mert másképp megőrülök, vagy rajzolok és abban jelenik meg minden haragom, bánatom.
Mi van a boldogsággal? Semmi... Azt nem rajzolom sohase le, mert azt érzékeltetem társaimmal, de az ártó érzelmeimet a lapok mélyébe fojtom. Nincs helyük az elmémben!
Persze a zene is tökéletes. Pillanatnyi hangulatomtól függ, hogy mit hallgatok, bár mostanában csak Rammstein és Marilyn Manson megy. Néha talán Skrillex.
Hogy miért szeretem a főképp ilyen vad zenéket? Nem tudom, talán a túl kicsi ,,mozgástér".
Igen, ez lehet az oka! Pontosan az... Nem tudom kin vagy min levezetni a feszültségem. És nem tudom mivel kifárasztani magam, egyszerűen túl kicsi helyre vagyok bezárva, ez a test nekem semmi mozgásteret nem ad! És ahol ez a test él, az meg egyszerűen egy börtön!
Néha a sírás kerülget fájdalmamban, nem tudom miért, mostanában rettentően érzékeny vagyok.
Elég ha egy szomorú zenét hallok és már is, végem! Nem... Nem fogom tovább bírni ezt.
Kész.... Én fel fogom adni! Az emberi világ nem az enyém, nem otthon, csak egy rácsokkal határolt börtön.
Csak hogy van itt még valami... Valami ami miatt küzdök, a családom, a rokonaim, a társaim, a világ. Jobbá akarom tenni a környezetem, és ez az ami életben tart, a szebb jövő!
Mondjuk így, a bezártságtól, a munkától és egyéb kínoktól nem lesz könnyű, sőt... Nehezebb, de nem számít hogy mi az ami miatt hátrányossá válig az életcélunk elérése, a tény hogy ez még is csak az életem célja!
Szó mi szó, kisebb koromban tartózkodtam a kapcsolatoktól.
Barátság, szerelem, rivalizálás, fizikai erőszakok.
Semmi nem érdekelt, de most még is.. Keresem a jót, és a földdel egyenlővé teszem a rosszat!
Ha a testem a sátáné,
attól a lelkem még egy jobb Istené marad.
Segítek az embereken, mert szükségük van erre, és megvetem azokat akik értelmetlenül okoznak fájdalmat társaiknak vagy akár állatoknak. Tudom, a gyilkolás nélkül semmi nem maradna olyan amilyen, de egy határ van a szükséges és a kedvtelés, szórakozás között....
Emberiség....
Utálom és szeretem is egyben!
Küzdök értük, és van mikor ellenük.
Hiszek nekik, és néha valami másnak.
Legyőzöm ellenfelük, és néha őket.
Csupa vegyes érzelem, mint a hullámvasút, néha lent és néha fent, de igaz ami igaz, sosincs vége, amíg van pénzed hogy új körre ülj, addig mindig mehetsz, mert a sínek nem fogynak el.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)