Nem kérek bocsánatot ha megrémítelek,
Vért és szerelmet csak az Istenemnek szentelek.
Veszedelem lapul minden sarkon.
Piros testnedv az aszfalton,
Nem kell sok idő hogy megalvadjon.
Ez az idő, mely mindent alakít,
Mely új dolgokkal, lényekkel gyarapít.
Majd végül semmivé aprít.
Kegyetlen gondolatok keringenek agyamban,
Hogy az elhullottak testét mint a hiénák, felfaljam.
Ez a túlélés, ne mondd hogy hallatlan!
Születés, test, tett, lélek, idő,
Mely a mindenséget megörökítő,
Formázza az eget, földet, ez az az ütő.
Születés, testből kettő lesz, nézd ezt a képet!
Kéj és fájdalomból lesz az új élet,
Csak hogy említsek valami szépet.
Egy Isteni gépezet, mely mindig élőből életet keres,
Születik, nő, erősödik, keres és öl, hogy éljen, ez a Test,
Emígy a munkára sose rest.
Tett... Érintés,erőszak vagy ölelés.
Valamelyikből mindig az egyik kevés.
Pedig némelyik fontos, mint az evés.
Lélek. Testedben ezlapul.
Ahogy a viharban a szikla, folyton átalakul.
És testéből csak a halála után szabadul.
Idő. Ez a múlt és ez a jelen.
Enélkül a jövő képtelen.
Mint az eszelős álom, reménytelen.
Nyisd ki a szemed, és képzelj engem magad elé,
A lelked csak úgy száll a másvilág felé,
Még hogy nem szállhatlak meg? Hát mondd hangosan: ,,Kifelé!".
Írta.: Nagy Henriett - Drude Daevas [Skrillex™]
A verset a 2011-2012-es kötetem tartalmazza, címe: Az alvilág hangja.
